Információra, tudásra, kapcsolatokra, szakértelemre van szüksége családi ház építése vagy felújítása előtt? Jól jönne, ha lenne egy közösség, ahová tanácsért, segítségért fordulhat? Csatlakozzon Az építő közösséghez!
Egy könyv, amelyet az olvasók 98%-a ajánlana barátainak, ismerőseinek! (+1 meglepetés!)
-ezt mondták a vásárlók az Építem a házam I. kötetéről

Gőzerővel készül az Építem a házam (Családiház-építők kisenciklopédiája) II. kötete. Ebből az alkalomból megkérdeztük az I. kötet vásárlóit, mennyire voltak megelégedve a könyv elolvasása után.
A visszajelzéseket nagy örömmel olvastuk!
Már az is örömmel töltött el, hogy a regisztrált olvasók 40%-a szánt időt internetes kérdőívünk kitöltésére, sőt a többség szövegesen is megfogalmazta véleményét, kritikáját, javaslatait. (Ezúton ismételten szeretném megköszönni a rászánt időt és energiát!)
Amit a legfontosabbnak tartok: egy 10-es skálán mérve a könyvvel való elégedettségi index 8,6-re adódott, amit kiemelkedőnek tartunk – pláne ha figyelembe vesszük, hogy könyvsorozatunknak ez a kötete a legkevésbé „cselekményes”, hiszen „csak” az építkezés előkészületeivel foglalkozik.
Tóth Balázs szerzőtársammal együtt szándékaink visszacsatolásának tekintjük azt is, hogy (a száraz, - de fontos! - téma ellenére) az olvasók 90%-a olvasmányosnak és érthetőnek találta a könyv nyelvezetét.
A két legnagyobb érdeklődésre/tetszésre találó fejezetnek az energiatakarékosság- illetve a költségvetés-készítés alapelveivel foglalkozó bizonyult.
A könyv árát a vásárlók 2/3-a reálisnak tartotta, s ami számunkra a legszívmelengetőbb volt: az olvasók 98%-a ajánlaná (vagy ajánlja is!) a könyvet építkezést, felújítást tervező barátainak, ismerőseinek!
A leggyakoribb kritika a „türelmetlenséggel” volt kapcsolatos („Miért ilyen ritkán jelennek meg a kötetek?”), valamint többen felvetették, hogy a tervezett négy kötet ára együtt már „elég húzós” lesz.
Ennek megfelelően gondolkozunk azon, hogyan lehetne már a II. kötet kapcsán több választási lehetőséghez juttatni az érdeklődőket a beszerzés módját illetően. (Azt már megígértem, hogy az I. kötet vásárlói jelentős kedvezménnyel juthatnak majd a II. kötethez!)
És az igért meglepetés!
Akik végigolvasták ezt a blogot és valóban kedvet kaptak jobban felkészülni tervezett építkezésükre – nos, ők most 1300 Ft kedvezménnyel (7690 Ft-os áron) juthatnak hozzá az Építem a házam I. kötetéhez!
Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy a rendelés megjegyzés rovatába beírják a „meglepetés” szót! (Figyelem, a lehetőség csak ebben a blogban kerül meghirdetésre!)
Az Építem a házam könnysorozatról bővebben ide kattintva olvashatnak és ugyanitt rendelhetik meg az I. kötetet.
A II. kötet tavasszal várható!
Legyen az Építő közösség tagja!
Csatlakozzon minél hamarabb AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, ahol:
- bármikor kérdezhet szakemberektől, szakértőktől építkezéssel, felújítással kapcsolatban
- tanácsokat, tippeket kaphat építkezéshez, felújításhoz
- összefoghat más építőkkel felújítókkal
- a legnagyobb gyártóktól, forgalmozóktól kiemelkedő kedvezményeket kaphat
- a közösség tagjai kapcsolatokat kereshetnek, építhetnek ki egymással!
+ még egy érv a csatlakozásra:
- ha csatlakozik AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, akkor megkapja az Építem a házam című könyv 2 fejezetét, mely rengeteg hasznos információt tartalmaz építkezés vagy felújítás előtt állók számára. A letölthető rész tartalmazza a könyv tartalomjegyzékét, bevezetőjét, és első fejezetét, amelyből többek között megtudhatja, hogy egyáltalán érdemes-e családi házat építenie!
Várjuk AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGBE! Ide kattintson!































Hozzászólások
Hozzászólás