Építem a házam, szakkönyv, megjelenés, családi ház

Építem a házam II. kötet - áprilistól kapható!

 - minden, amit egy családi ház szerkezetépítéséről tudni érdemes

Tavaly év végén megkérdeztük az Építem a házam I. kötet vásárlóit, mennyire voltak megelégedve könyvsorozatunk első könyvével (a 87%-os tetszési indexről már beszámoltunk!), s egyben kritikai észrevételeket, javaslatokat is kértünk. Az egyik szemrehányás így hangzott: „Miért nem a második kötettel kezdték?”
Eltelt egy év, és terveinknek megfelelően eljutottunk a II. kötetig! A Építem a házam második részében már építkezünk: az alapozástól, a falazáson át, a födémeken keresztül, eljutunk egészen a tetőig.
Ez a kötet azonban kicsit másképpen kerül a piacra, mint az első!

 

Bevallom, jóval több munka került  a könyvsorozat II. kötetébe, mint azt előzetesen gondoltam.
De talán megérte. A szakértői, lektori szemmel a kéziratot olvasó kollégák eddigi legkomolyabb kritikája az összegyűjtött információ óriási mennyiségére vonatkozott. De erre talán a „Családiház-építők kisenciklopédiája” alcím kötelez is J
Az biztos, hogy – szándékaink szerint – az Építem a házam könyvsorozat a szakemberek számára is sok hasznos információt kínál a házépítés teljes folyamatáról.

Igyekeztünk megőrizni az I. kötet olvasmányos, közérthető stílusát és most is rengeteg fotó és ábra segíti a leírtak megértését (csak az első fejezetben közel 100!)

Miről is szól az Építem a házam II. kötete?

Röviden: egy ház szerkezetépítéséről.
Kicsit bővebben: a könyv négy fő fejezetből áll.
1. A ház alapozása (tartószerkezeti funkció, vízszigetelési és hőszigetelési alapismeretek)
2. Falazás (a napjainkban szokásos főbb falszerkezetek, és az ezek közötti különbségek, részletesen a hőszigetelésről, mint napjaink egyik sláger-témájáról, nyílászárók és árnyékolók, falazott kémények)
3. Födémek (aljzat és a különböző födémmegoldások)
4. Tetők és tetőterek (különböző anyagok – különböző tetők, téli és nyári hőszigetelési kérdések a tetőtér kapcsán, vízszigetelés, zöldtetők)

Célunk az első kötethez képest változatlan: nem tankönyvet szeretnénk írni, hanem közérthető formában, rendszerezetten összefoglalni mindazt az információtömeget,
- amely szükséges ahhoz, hogy valaki átlássa a házépítés teljes folyamatát (képes legyen a házat szerves egységként, és nem különálló, összeépített szerkezetek halmazaként látni),
- amely szükséges ahhoz, hogy az építkezés során megalapozott döntések szülessenek (ne a reklámok, vagy „a szomszéd is így csinálta” legyenek a legfőbb befolyásolók),
- amely szükséges ahhoz, hogy megrendelő és szakember könnyebben szót értsen egymással (a kommunikációjuk hatékonyabb legyen),
- amely szükséges ahhoz, hogy a megrendelők valóban „XXI. századi” igényeket tudjanak megfogalmazni jövendő otthonukkal és az azt létrehozó szakemberekkel szemben,
- s végül, amelynek a fellelése egyébként rengeteg energiát és időt emésztene fel.

A z Építem a házam II. kötete április második felében kezd el megjelenni! De hogyan?
Erről majd legközelebb!

Ha tetszett, nyomja meg a gombokat!
Hasznosnak találta? Ossza meg ismerõseivel! (Fõleg ha házépítést terveznek!)
Megosztom

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Legyen az Építő közösség tagja!

Csatlakozzon minél hamarabb AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, ahol:

  • bármikor kérdezhet szakemberektől, szakértőktől építkezéssel, felújítással kapcsolatban
  • tanácsokat, tippeket kaphat építkezéshez, felújításhoz
  • összefoghat más építőkkel felújítókkal
  • a legnagyobb gyártóktól, forgalmozóktól kiemelkedő kedvezményeket kaphat
  • a közösség tagjai kapcsolatokat kereshetnek, építhetnek ki egymással!

+ még egy érv a csatlakozásra:

  • ha csatlakozik AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, akkor megkapja az Építem a házam című könyv 2 fejezetét, mely rengeteg hasznos információt tartalmaz építkezés vagy felújítás előtt állók számára. A letölthető rész tartalmazza a könyv tartalomjegyzékét, bevezetőjét, és első fejezetét, amelyből többek között megtudhatja, hogy egyáltalán érdemes-e családi házat építenie!

Várjuk AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGBE! Ide kattintson!