Információra, tudásra, kapcsolatokra, szakértelemre van szüksége családi ház építése vagy felújítása előtt? Jól jönne, ha lenne egy közösség, ahová tanácsért, segítségért fordulhat? Csatlakozzon Az építő közösséghez!
JÖN-E JÓ VILÁG AZ ÉPÍTKEZŐKRE?
azaz: dől-e a pénz az építkezőkhöz jövőre?
Egy múlt heti Konferencián hallottakat szeretném gyorsan megosztani Önökkel!
Sajnos csak kevesen vannak azok, akik a párnahuzatból (na jó, a kamatozó bankbetétből) előhúzzák a házépítés vagy a házfelújítás költségeit.
Az Építem a házam könyv I. kötetében részletesen tárgyaltuk a házépítés költségeinek önerő melletti másik két fontos pillérét: a banki kölcsönöket és az állami támogatásokat, különböző pályázati lehetőségeket.
Az egyik legutóbbi blogban foglalkoztunk azzal, valóban reménytelen-e manapság banki hitelhez jutni, nemsokára pedig egy olyan történetet fogok elmesélni, amely erőt adhat azoknak, akik talán még úgy érzik, nem mernek belevágni egy komolyabb, rezsiköltség-csökkentő házfelújításba sem.
Most azt a kérdést járjuk körül, hogy a hitel mellett elérhetőek-e manapság a családiház-építők által felhasználható pályázati pénzek?
A rossz hír: jelenleg egyetlen pályázat sem segíti a házépítőket, felújítókat. A korábbi pályázatok vagy lezárultak vagy a bennük rendelkezésre álló keretek merültek ki.
A jó hír: van remény arra, hogy a jövő év elejétől kezdve új, sőt talán még bővülő források is segítsék az energiahatékony házak építőit és felújítóit.
A versenyszférában szerzett tapasztalataimra hagyatkozva állíthatom: a jelenlegihez hasonló, várakozásokkal teli időszakok a legrosszabbak közé tartoznak a piaci szereplők számára.
Amikor mindenki kivár, mert abban bízik, hogy rövidesen lényegesen jobbak lesznek - esetünkben - az építkezések körülményei – na, a forgalom ezekben az időkben esik a minimumra, s a bizonytalansággal teli várakozás igencsak megviseli a kereskedelemben dolgozókat…
Éppen ezért várja mindenki ilyen időszakokban a vezető állami tisztviselők megnyilatkozásait, amelyekből talán kihámozható. mire is lehet számítani rövidtávon.
Éppen ezért várja mindenki ilyen időszakokban a vezető állami tisztviselők megnyilatkozásait, amelyekből talán kihámozható. mire is lehet számítani rövidtávon.
Erre az információszerzésre kínált lehetőséget egy múlt heti konferencia (CEP Clean Energy and Passive House EXPO), ahol az államapparátus prominens személyiségei vázolták fel, mire számíthatnak az építkezők (és az őket kiszolgáló szakma) a jövő évben.
Első ígéretes – már ismert – fejlemény:
Az Új Széchenyi Terv 7 kiemelt programja közül kettő is tartalmazza az „építkezéseket”:
- a zöld gazdaság-fejlesztést (ide sorolhatók az energiahatékonyság-növelő és az alternatív energiákat felhasználó beruházások is), és
- az otthonteremtés fejezetek.
Ezen a konferencián az első témakör kapcsán hallhattunk érdekességet.
Az ígéretek szerint 2011 január közepén kiírásra kerülnek azok az új pályázatok, amelyek (remélhetőleg…) megtartják az eddigi pályázatok pozitív elemeit, de kiküszöbölik azok bosszantó velejáróit.
A tervek szerint négy alprogram fogja át az épületek energiahatékony megújításának témakörét:
- Hagyományos Építésű Lakóépületek Felújítása Alprogram
- Panel Rekonstrukciós Program
- Középület Rekonstrukciós Program
- Energiatakarékos Új Építés Alprogram.
A családiház-építőket értelemszerűen az első és az utolsó érinti. (A szaktárcák által kidolgozott programoknak persze még „meg kell küzdeniük” a központi büdzsé pénzeiért, így ma még eléggé kevéssé sejthető, mennyi pénz fog a szakma rendelkezésére állni…)
A pályázatokat az ígéretek szerint úgy igyekeznek majd összeállítani, hogy azok
- nagy áteresztőképességűek legyenek (azaz legyen apparátus a feldolgozásukra),
- folyamatosan, az építkezők számára tervezhetően hozzáférhetőek legyenek,
- pályázó-centrikusak legyenek, azaz viszonylag egyszerűen beadhatók legyenek,
- széles pályázati portfóliót biztosítsanak (különböző igényekhez különböző megoldásokat kínáljanak),
- elbírálásuk koncentráltan (tehát nem a hivatalok között szétszórva) történhessen.
- a minőséget tartsák minden elemükben szem előtt.
Az építkezésüket, felújításukat tervezgetők számára tehát jó hír, hogy érdemes komolyan elkezdeni a tervezést. Fontos azonban, hogy a konkrét tervezés kapcsán két kihangsúlyozott szempontot tartsanak szem előtt.
- Felújítások esetében támogatás csak jelentős energiahatékonyság-javuláshoz lesz adható! (a javasolt „elvárt javulási fok” 50 vagy 60%!)
- Új építések esetében úgy tervezik, hogy állami támogatás csak a 25 kWh/m2/év-nél kisebb fogyasztású épületekre lesz igénybe vehető! (Akik olvasták az Építem a házam I. kötetének 4. fejezetét, ők tudják, hogy ez bizony igen kemény elvárás, majdnem passzív ház kategória!)
Az elvárások mögött megfogalmazott (tulajdonképpen teljesen érthető) ideológia, hogy ilyen esetben a közpénzekből olyan beruházás jön létre, amely a magánvagyont (is) növeli, az állam tehát jogosan érzi úgy, hogy érvényesítse saját szempontrendszerét.
Legyen az Építő közösség tagja!
Csatlakozzon minél hamarabb AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, ahol:
- bármikor kérdezhet szakemberektől, szakértőktől építkezéssel, felújítással kapcsolatban
- tanácsokat, tippeket kaphat építkezéshez, felújításhoz
- összefoghat más építőkkel felújítókkal
- a legnagyobb gyártóktól, forgalmozóktól kiemelkedő kedvezményeket kaphat
- a közösség tagjai kapcsolatokat kereshetnek, építhetnek ki egymással!
+ még egy érv a csatlakozásra:
- ha csatlakozik AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGHEZ, akkor megkapja az Építem a házam című könyv 2 fejezetét, mely rengeteg hasznos információt tartalmaz építkezés vagy felújítás előtt állók számára. A letölthető rész tartalmazza a könyv tartalomjegyzékét, bevezetőjét, és első fejezetét, amelyből többek között megtudhatja, hogy egyáltalán érdemes-e családi házat építenie!
Várjuk AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉGBE! Ide kattintson!































Hozzászólások
Nekünk a pályázatokkal nagyon rossz a tapasztalatunk. A ház nagysága már eleve szűkiti a kört, pedig nem gondolom, hogy túl nagy lenne a házunk (5 fó 200 nm2). Ezenkívül kiszámoltuk, h ha az engedélyezett anyagokat vesszük, ráadásul mindig!! számlával, akkor hiába a támogatás, többe kerül a házépítés, mintha böngészünk a neten, nézzük a megmaradt.hu oldalait, esetleg akciósan vásárolunk más terméket, ami jobb, v sokkal jobb. A szigetelés egyenesen horror lett volna, így aztán hagytuk is a dolgot. Persze az adminisztáricó sem kutya, bár vannak cégek, akik szívesen vállalják pár százalékért....:-). Azért arra mindenki figyelmét felhívnám, h ők könnyen mondják, hogy ók majd elintézik, ha valami nem úgy van, ahogy írva van, de ez nem mindig sül el jól!!
Azt sem értem, hogy miért csak kezdők jelentkezhetnek, hiszen attól, hogy mi a pincét építjük, még pályázhatnánk a napkollektorokra, szigetelésre, fűtésre.
Mostmár áll a házunk, márcsak a felső emelet villanyszerelése, szellőrendszer kiépítése és a fenti fűtés van hátra, így biztos, h nem pályázunk.
Hitelből pedig egészen biztos, h a mai világban nem mernénk építkezni még úgy sem, h mi csinálunk mindent!
Szalai Gábor
A lakáskasszáról mi a véleményetek?
Érdemes kötni?
Látatlanban nem mondom, hogy igen. Pontosan tudni kellene mik a lehetőségek, mi a cél?
Javaslom üljünk le egy kis beszélgetésre és azt követően tudok pontos, személyre szabott megoldást is ajánlani.
Általánosságban az elkövetkező időszakban a Lakás Takarékpénztárak szerepe felértékelődik, és hiba nem kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.
Várom a hívását!
Üdvözlettel:
Jászi Attila Csaba
Pénzügyi elemző
Elli,
szerintem mindenképp érdemes kötni lakáskasszát, mert ez nyújtja a lehető legnagyobb állami támogatást, és mindenre felhasználható ami a házzal/lakással kapcsolatos
Hozzászólás